T A R A R T
Tarpataki Károly általános honlapja
T A R A R T - honlap / Főoldal

A Főoldal alján, hat másik honlapom linkje is megtalálható!

SZÍNESŐ  (olaj-farost, 50x70)

TARPATAKI KÁROLY
képzőművész, lakberendező és designer vagyok.

Szeretettel köszöntök mindenkit. Ha ide belépünk, az életembe lépünk be, a magánszférámba, a lelkembe, amit mint alkotó meg szeretnék mutatni magamból.
Ez egy gyűjtő honlap, azaz egy általános tömör képet adok személyiségemről és a legfontosabb tevékenységeimről, melyek műfajilag összefüggenek és a megélhetésemet hivatottak biztosítani. Minden itt látható rajz, festmény, tárgy, vagy fotó, az én agyam, szellemem és kezem szüleménye, beleértve a szövegek legnagyobb részét és a honlap szerkesztését is.


Képeim, alkotásaim többségét a KÉPEK (galéria) menüpont (nyomógomb balra fent) alatt találod!!!


Ez a második működő honlapom melyet szerkesztettem. Az első egy évig élt, és már a szolgáltatója is megszűnt, de az ott tanultakat és tapasztaltakat sikeresen át tudtam hozni ide a "mindenkilapjához". Azóta már több rólam szóló honlapot is építettem, angol és amerikai szolgáltatóknál is, elkezdtem szakosodni, műfajilag felbontani a tevékenységi köreimet és azoknak is külön-külön szájtot tervezek, illetve náhány már működik is. Itt az oldal alján találhatók a linkjük. Persze építettem honlapot másoknak is, szűk baráti és családi körben, ingyen. Ezen felül nagyon érdekel, hogy milyenek a szerkesztési és design lehetőségek a különféle szolgáltatóknál és számomra ez hasonló alkotó munka mint, ha egy új képet festenék.


Egy színházi plakátom (MERLIN) a 80-as évekből


Esztétikus, művészi és kreatív megoldásokat kínálok, bárkinek aki igényes környezetére, különleges tárgyakra vágyik, nyitott, modern látásmódú és értékeli a kreatív alkotói kifejezésmódokat! Mindazok a témák és műfajok melyekkel foglalkozom szervesen összefüggenek egymással, számomra természetes módon csak szubjektíve lehet műfajokra széttördelni, hisz mindegyik az alkotó, tervező vizualitás témakörébe tartozik.


 

 

 

 

 

 

 



EUROPÉ  (olaj-farost, 64x73,5cm)
,                                    NAPOZÓ  (olaj-farost, 50x70cm)  

Ingyenesen ajándékozok Önnek egy festményt ! Nálam megrendelt komplex lakberendezési megbízás esetén az enteriőrjébe illő általam alkotott képet adok önnek, választva a meglévőkből, vagy festek egy színben és motívumban odaillőt. Legalább 50-mtervezési-alapterület vagy legalább 250.000-Ft tervezési-díj esetén.

     








Pihenő sarok egyedi szekrénnyel                                     Egyedi tervezésű és gyártású étkezőasztal

Ingyen adok lakberendezési tanácsot, és ingyen
megtervezem konyháját
!

Ajánlatom mindazoknak akiknek van a tulajdonában legalább egy festményem. Ön is hozzájuthat ajándékomhoz, ha megtekintve képeimet kiválaszt és megvásárol egyet. Egy jól kiválasztott festmény megkoronázhatja jól berendezett lakását, egyedivé teheti azt, amilyen másnak nincsen.


A KÉPEK (galéria) menüpontban (balra fent) további munkák láthatók!

 Saját szerkesztésű, más honlapjaim

  • Egyértelműen a lakberendezői tevékenységemmel foglalkozó honlapom, feng-shuival, és egyéb elméleti írásokkal: TARARTHOME itt!
  • DESIGN munkáimmal foglalkozó és azt részben bemutató legújabb honlapom: Tarpacool Design itt!
  • Legújabb, csak festményeimet tartalmazó honlapom: Tarpataki Galéria
  • Egy önálló honlapot nyitottam és szerkesztettem, kifejezetten a kevéske verseimnek és nagyon érdekes, digitálisan szerkesztett fotóimnak: TARARTREK itt!
  • Képzőművészettel és iparművészettel célzottan foglalkozó nagyon színes honlapom: TARARTIST itt!
  •  Ehhez hasonló általános, gyűjtő honlapom, most új arculattal, bővített tartalommal és új főcímmel megtekinthető:  TARART-TOTAL itt!
CamelPark SEO tools - Google PageRank

A site frissítve 2009.06.04.
Copyright by (C) Tarpataki Károly.
Minden jog fenntarva.

 

 

 


 
weboldalkereső:
Megosztás
Szeretnél Te is saját weblapot, blogot, fórumot és galériát? Regisztrálj!
Toplisták
Értékeld az oldalt:
         
bezár
látogatók száma: 3917
bezár
bezár
bezár
Hirdetés
Hirdetés